Kényelmes. Szilaj. No, ezt a két karaktert élő ember nem köti össze. Ahogy vitorlázva is jól megkülönböztethetjük a jollés csapatás és a nagyhajós terpeszkedés kétféle érzését, autóban miért ne lenne ugyanaz? Oké, akkor fordítsuk meg és alakítsuk kérdő mondattá, vagy akár találóskérdéssé a fentieket! Kényelmes, sportos vonalú, erős és országúti vaddisznózásra is hajlamos - mi az? A poszt címe persze árulkodó: az elmúlt egy hét alatt egy tűzpiros fényezésű, fekete bőrkárpitozású Volvo S60 D5 Summum modell kormánya mögött tettük próbára önmérsékletünket Budapesten, a Balaton északi partján és útközben.

A vállalati márkaprospektusban az autó stylingjáért felelős Anders Sachs az autóskesztyű fontosságára hívja fel a figyelmet, amit a gyengébbek kedvéért az illusztráción a svéd tesztpilóta napszemüveggel kombinálva visel is. Ez nem túl nehéz feladat, hiszen jómagam is autóskesztyűs vezetés mellett szocializálódtam, így a kakaóbarna bőrkesztyűm alapfelszereléssé lép elő - bár az autóval nem kell kesztyűs kézzel bánni. A napszemüveg a változó koraszeptemberi időjárásban marad opcionális extra.

Az S60 sportos természete nem ér meglepetésként: pár hete a Hungaroringen Michelisz Norbert és Wéber Gábor szakértő sofőrködése mellett a 203 lóerős 2.0 T és a 304 lóerős 3.0 T6 AWD modellekkel történt keringés jól illusztrálta mire is képes az autó: egyetlen óra leforgása alatt a vadiúj gumi futófelülete kockákban potyogott le, kíméletért könyörögve az aszfaltra, a fékek is kezdték megadni magukat, a fékfolyadék füstölt, a két masina azonban ugyanolyan csillogós-nyugodt hangulatban várta a folytatást (persze a szervízkamion meglátogatása után).

A piros D5-ös, amivel most járunk, akkor az új S60 kivételes preventív biztonsági felszerelését volt hivatott élőben demonstrálni - pedig 205 pacijával ő is vidáman csapathatott volna.

Az új S60 szemre kerekebb, íveltebb, kigyúrtabb, lassan semmi nem marad meg a Volvonál a régi szigorú formai kockulásból. Az ember lelki szemei előtt már látja is a marketingesek felcsillanó szemét: ezzel a dizájnnal milyen új célcsoportokat lehet csábítani. Sportosan kompakt forma, oldalról-hátulról nekem leginkább a Jaguar XF zömök kupés szabását hozza, és kivételesen nemcsak az orra és az oldala, de a feneke is jól sikerült (tudom, ebben átlagon felül kritikus vagyok).

Beülve a sportosság helyett elsőre a kényelem veszi át a főszerepet, de csak addig, amíg el nem indulunk. A 205 lóerő és a 420 Nm nyomaték magáért beszél. Autópályán 110-nél forog 2000-et, 170-nél (papapapa - nem hallom!) 3000-et a motor. A kisebb utakon az előzésnél dízelre egyáltalán nem jellemző tetszetős hörgéssel szabadulnak el a lovak, és indul meg az amúgy nem túl könnyű kaszni a pöttöm 18'-as felnikre húzott 235/50-es kerekeken. Mindezt úgy, hogy a szervíz szerint a bétaverziós szoftvert még kéne frissíteni, mert így kicsit lusta(!) a váltó. Höhö.

Negyvenen túl azonban már a kényelem is számít. Az ülések engem pontosan tartanak, a kormány kézreáll, könyökömnek a hely pont megfelelő, a kilátás korrekt, semmi nem igényel túlzott megszokást-alkalmazkodást. A csomagtartót ugyan sikerül megtölteni, de az utasok ölébe ezúttal semmi sem kerül, és a kényelemről ők sem panaszkodnak (pedig elég eltérő méreteket és súlycsoportokat képviselnek.

A biztonsági kínálat pedig már akár túlzónak is nevezhető - mindenesetre vetítésnek remekül beválik a hátsó tolatássegítő kamera (dinamikusan változó kanyarív kijelzéssel, az első kitekintő duplakamera ("balra nézek, jobbra nézek, nem jön senki, átmegyek" - ugye ismerős a kreszre oktató egykori gyerekvers?), a szélvédőre kivetített ráfutáskijelző, vagy éppen a szép hangú hifi, a rádió, a beállítások és a navigáció mellett a DVD-n lejátszott film képeinek is helyet adó központi képernyő, esetleg a sávelhagyásra figyelmeztető pittyegő, a koccanáselhárító, a gyalogosészlelő és a holttérfigyelő felvillanó (azt hiszem, Pompom majdnem mindegyik ismerősét sikerült felsorolni nagy hirtelen).

Az árcédulát érdemes ülő helyzetben megnézni elsőre (a tesztelt autó listaára 11.940.000 Ft, a tesztelt modell felszerelve listaáron 13.690.000 Ft, amihez persze jön még 1.020.000 Ft regadó is). A vegyes használatú 7,9 literes 100 km-enkénti fogyasztás láttán azonban az erősen racionalista, józan természetű sofőrök is elismerően biccenthetnek, pláne ekkora motor mellett.

Summázva: az S60 nem mutat idegenül a füredi és tihanyi jachtkikötőkben, kellő érdeklődőt vonz, és bár jelentős részük kettessel kezdődő személyi számmal rendelkezik (lehet, hogy a piros fényezés miatt?), a komoly jachtokhoz szokott férfiak at sem hagyja hidegen.

Aki sokat megy, többségében (jó minőségű) országúton, szereti a kényelmet, ellenben cammogni utál, nincs ellenére, ha megnézik - és nem nézik túl öregnek, annak javallható. Szerintem akár pirosban is. A szomszédok nem fognak gyűlölködve irigykedni, adóellenőrnek telefonálni, maximum elismerően biccentenek. Vörös posztónak meg legfeljebb marad nekünk maga a jármű a képességeivel, egyfajta önmérsékleti lakmuszként. És ha nagyon szeretnénk a hétköznapi munkábajárás, gyerekcipelés, jachtversenyre mászkálás, legénységcipelés után kipróbálni a plafont, akkor menjünk vele pályára - például vissza a Hungaroringre!

Utóirat 1: Amit semmiképp se hagyjunk ki, az a tervezők megnevezése, hiszen abszolút megérdemlik a vállveregetést, és a portfóliójukban is biztosan szívesen teszik az új S60-ast az első oldalakra: Stefan Sallqvist (vezetésdinamika-fejlesztés), Ulrika Hedén (tesztpilóta), Örjan Steiner (külső formaterv), Anders Sachs (színek és anyagok), Jonas Tisell (biztonságtechnika), Jonathan Disley és Tony Hunter (belső kialakítás).

Utóirat 2: A reklámzabálóknak érdemes megnézni az S60 bevezető kampányát: igazi teaser. Koncepciója: mivel az új autót idő előtt nem leplezhetik le, így megmutatták Esref Armagan világtalan török festőnek, aki megfesti nekünk tapintás alapján. Ezt így tanítani kellene.

Bővebb info az autóról itt.

A tesztelésért ezúton is köszönetet mondunk a Volvo Autó Hungárianak.

Ha már alkalmunk nyílt meglátogatni Pugliát, megírni utunkat, sőt, tegnap még élőben is csevegni róla a Granturizmóban, beszélni a kulináris kalandokról, az országjárásról, az építészeti-történeti és a kortárs kulturális tapasztalatokról, akkor miért pont a végletek felsőfoka maradjon ki? Következzen a 'Hová tervezzem a következő luxusnyaralásomat?' című szállodai- és design-étvágygerjesztő. A célkeresztben Olaszország Puglia tartománya, azaz az olasz csizma sarka és sarkanytúja, valamint olyan szállások, amilyeneket tudatlanságában igazán nem várna az ember Dél-Itáliában.

Félretenni és tartogatni a legfinomabb falatot a végére, vagy rögtön behabzsolni? Ez itt a kérdés. A szerző pedig bajban van: ezen a desszerten csak legjobb falatok vannak. Hmmmm, akkor haladjunk északról dél felé!

Itt van például Polignano al Mare, ami túl azon, hogy célpontjaink közül a legközelebb található a Bari repülőtérhez végre egy élhető-bejárható-átlátható létékű városka, ráadásul a tengerparton könyököl, mármint az Adriáén, de nem csak úgy simán, nem: lélegzetelállító sziklákon magasodik a habok fölé. Nem csoda, hogy itt található a tartomány egyik legszebb szállodája, a poszt címoldali képén is látható négycsillagos Grotta Palazzese. Mit mondjunk róla annak, aki látta már a mellékelt képet? Mészkősziklából faragott, természetes megvilágítású sziklatermében, ahol a napfény a vízfelszínen is visszatükröződik, már az 1700-as években tartottak banketteket a helybéli nobilitások, és ezt a jó szokásukat a mai napig megtartották. Esküvőnek például kevés romantikusabb helyszínt lehet elképzelni a májustól októberig nyitva álló nyári barlangteremnél. A barlang és szikla szavak persze nem kell, hogy elriasszák az igényes vendégsereget: a mindössze 25 szoba az mészkő falak és az antik bútorok mellett modern komfortot, a szobák egy részében adriai kilátást kínál. Aki pedig nem bírja ki a négy fal között, az pár perc alatt az óváros szívében találja magát, ahol remek kis éttermek, kávézók és boltok sorakoznak - bennük helybéli finomságok mellett akár Paul Frank designcuccokkal is.

Kicsit délnyugatabbra magasodik Ostuni fehér városa, ahonnan az olajligetek felett tekintetünk az Adria kékségét pásztázhatja. A városka emellett talán a legegységesebb, legmagasabbra pozícionált cittá a tartományban - remek arányokkal, jó levegővel, egy sor luxusbolttal és kellő kulturális kínálattal fűszerezve. Ha erre vet jó sorsunk, csakis a Hotel Ostuni Palace négycsillagos műintézményét válasszuk. Vendéglátás fölsőfokon pugliai ízekkel: rafinált itáliai elegancia és múlt korok hangulata várja az utazót a visszafogott fehér homlokzat mögött. A 34 gyönyörű, korszerűen felszerelt és javarészt remek kilátású szoba mellett persze vonzerőt a szálloda San Filippo étterme jelent, ami a környéken erősen domináns slow food mozgalom keretében (ez nem azt jelenti, hogy a pincér lassan jön ki, hanem a sebtiben elköltött, átgondolatlan étkezés ellenpólusát) helyi gasztronómiai tradíciókra alapozott fogásokat kóstolhatunk végig - akár a csillagos égbolt alatt is. A pince 300-féle helyi és itáliai bora mellett még a jazzkoncertek jelenthetnek nyomós érvet, hogy ide induljunk.

Ha nem szeretnénk urbánus környezetben pihenni, akkor válasszuk a Pugliára jellemző masseriákból, azaz megerősített helybéli gazdaságokból kialakított luxushotelek egyikének nyugalmát.

Itt van például az ötcsillagos Il Melograno, amelynek 17. századi épületegyüttese valaha a szaracén és bizánci hódítók, ma leginkább a hívatlan tekintetek elől véd. A tény, hogy ez a masseria a neves Relais & Chateaux szervezet tagja, tökéletes ajánlólevél a környezet és a szolgáltatás színvonalára.

Opcióként ajánlhatjuk a Hotel Masseria San Domenico ugyancsak ötcsillagos csábítását. Ennek a 15. századi eredetű, 60 hektáros, 50 szobát és lakosztályt rejtő birtoknak a különlegessége, hogy egész közel, mindössze 500 méter távolságra található a tengertől. A szobákban antik bútorok, kovácsoltvas ágylábak, gazdag drapériák, a 17. századi étteremben íves mennyezet és mediterrán konyha várja a vendégeket. A vendégekkel ellentétben a helyi hal és a saját termelésű zöldségek nem utaznak túl sokat, de a borlapon is sok a helyi nemes jelölt. A helyi specialitás a remek uszoda mellett a spa-szolgáltatások sora, a privát strand, a teniszpályák, a 18-lyukas, szintén tengerre néző golfpálya.

A Torre Coccaro tipikus pugliai masseria, ezúttal 16. századi épülettel, olajligettel, ugyancsak tengeri kilátással. Az épület stílusában eredeti, romantikus-rusztikus, ugyanakkor szolgáltatásaiban teljesen modernizált. A lakótoronyban két íves mennyezetű, kandallós lakosztály található, de a maximalisták úgyis az Arenceto-lakosztályt választják, amely barlangban került kialakításra, és privát narancsligettel, medencével és Jacuzzival rendelkezik. Az étteremben mediterrán-pugliai konyhát vezetnek, amit vagy a csillagboltozatos étkezőben, vagy a szabadban, a pergola védelmében költhetünk el. Aki ellenállhatatlan késztetést érez, hogy betegye a lábát a konyhába, az főzőtanfolyamon, bor- és olajkóstoló kurzuson is részt vehet. Az évszázados olajfák mellett itt is találunk láthatóan pöpec privát strandot, fűtött medencét, lounge bárral, masszőrökkel, osztrigabárral, fullosan - csakúgy, mint spa-részleget és 9-lyukas golfpályát. A saját istálló persze még emeli a tétet.

A Tenuta Monacelle birtok Selva di Fasanoban található, ami varázsos vidék az Itria völgyében. Az olaj- cseresznye és tölgyfák között található a harminc trulliból (kerek, kőfedésű, a helyi építési specialitást képviselő, ám a külső szemlélőnek inkább manólakoknak tűnő helyes kis házikókból, mint például a fenti szobából látható) álló épületegyüttes. A birtok 15 hektáros, a fenyőfák illata mindenütt érződik. a Tenuta Monacelle étterme híresa séf, Sergio Rossetti az autentikus helyi aromák felvonultatásában hisz, és ennek megfellő konyhát vezet. A szabadidő kellemes eltöltéséhez találunk tágas medencét, szépséges természeti környezetet - de ha jellegzetes városkákat szeretnénk látni, Bari óvárosa, Locorotondo, Ostuni, Martina Franca is könnyen elérhető autóval. (Alberobello városát kerüljük, max. autóval hajtsunk át rajta - bár szép, de túlzottan turistás, igénytelen szolgáltatásokkal.)

Aki még különlegesebb környezetre vágyik, az válassza a Matera városának Sassi részét (ott van a város közepén, bár nem könnyű megtalálni), ahol a valamikori barlanglakások kolóniájában - talán az itt forgatott híres filmek, így a Jézus Krisztus utolsó megkísértése hírverése által - teljesen modernizált, design, luxus és butikhoteleket találhatunk. A környezet tényleg döbbenetes, sziklatemplomokkal, csak gyalogosan járható sikátorokkal, komplett időutazás. Ha biztosra akarunk menni, hogy egyetlen ismerősünk sem fog ilyen fotóalbummal dicsekedni, akkor válasszuk az itt található, beszédes nevű L’Hotel in Pietra butikhoteljét. Hat szoba, két lakosztály, olvasóterem, az egykori ciszternából kialakított pince, a 12. századi templomból kerekített hall, sajátos és konzekvensen végigvitt építészeti és lakberendezési stílus a sajátossága a 2008-ban megnyílt szállodának. Aki tutira akar menni, az kérje az 1003-as vagy az 1004-es lakosztályt - az előbbiben baldachinos ágy, az egykori templomtoronyhoz vezető lépcső, panorámás terasz, az utóbbiban hatalmas franciaágy, a fürdőben mészkőből faragott kád és privát borospince a hívószavak. 

Nos, valaki kedvet kapott? Akkor szélsebesen foglaljon, üljön repülőre, béreljen autót - szeptemberben még pazar az idő, de októberben is 21 fok az átlaghőmérséklet.

Hajrá, hajrá! 

Hogyan is kezdődjön ez a cikk? Annyi fogás van rajta… Adott egy magyar egyedi karóra-márka, a Lechner, ennek egy újabb darabja, a szépséges No.3, az óra tervezője és készítője, aki civilben amúgy reklámügynökségi kreatívigazgató, ráadásul a magyar építészet és dizájn egyik csúcsát jelentő Lechner Ödön leszármazottja, és mindennek tetejébe egy oldtimer hajóban versenyző vitorlázóról van szó… Szóval hol is kezdjük?

Lechner No.3

Kezdjük talán az óránál! A Lechner No.3-nak csak a szerkezete svájci, konkrétan egy ETA automata mechanika (2824) – minden egyéb magyar produktum rajta. A tok, ami rozsdamentes acélból készült, egyben a csat is – ami dizájnként sem utolsó, de praktikus is, hiszen nem akad be vele mindenbe az ember. Az óra üvege zafír, a kék szíj pedig – az órához hasonlatosan – egyedi tervezésű, kézzel készült. Ez persze, mármint a kézműves, egyedi készítés, a Lechner óráknál nem szokatlan, hanem széria.

A No.3 a korábbi darabokhoz hasonlóan a tok szögletes befoglaló formájába került, bár itt az üveg kerek alakja és a színhasználat a korábbi, például a No.2-es óránál kicsit oldottabb, játékosabb látványt eredményezett.

A tiszta layout, a remek embléma, a funkcionális, hiszen remekül olvasható, ugyanakkor kifejezetten szép számlap pedig nyilvánvalóan árulkodik arról, hogy az óra tervezője készségként kezeli az alapvető grafikai-artdirekciós törvényeket.

Lechner No.2

Ez persze nem is csoda, hiszen a tervező, nevezzük nevén: Kismarty-Lechner Balázs, másfél évtizede a reklámiparban tevékeny – dolgozott a Greyben, később a Publicisnél, 2008 óta pedig az Ogilvy Budapest kreatívigazgatója.

Ami pedig igazán hajós szívünkhöz közelivé varázsolja, az nem más, mint hogy Balázs a Yorikke nevű, 1969-es építésű fa dragonon hajózik: az idei balatoni EB-n Kerti Gézával és Fekete Mátéval együtt a legjobb hazai klasszikus, 1972 előtti építésű dragon díját is elnyerték.

Yorikke

Így kerül az egyedi, kézműves dizájnóra és a klasszikus jacht együtt, egy asztalra (avagy jelen esetben inkább képernyőre).

És a folytatás? A hírek szerint szeptemberre várható a következő Lechner-karóra elkészülte – ez is ETA-mechanikás lesz, alul-középen elhelyezett másodperc-mutatóval, a többi még meglepetés.

Előrevetésként: ez az írás egy szubjektív utánlövés a múlt heti C70 teszt után: azt igazolja, néha igenis jár jutalomfalat a zsurnalisztának. Igen, a félreértéseket eloszlatandó a C30-at el tudnám képzelni saját járműként. Lehet, hogy nem pont ebben az összeállításban, de határozottan igen. Ebben persze segítene a rengeteg karosszéria-, spoiler- és kárpit-színvariáns, a különböző választható konzolok, motorok és váltók, a hosszú extralista, hiszen így (bár sohasem voltam kiugró tehetség matekból) több százezer variáns állítható össze.

A frappáns cikk valahogy így kezdődne: 2006 óta láthatjuk az utakon, a 2001-es SCC konceptmodell alapján készült, kompakt és mégis különleges, mi az? Egyesek szerint a C30 előtt utoljára Simon Templar, azaz az Angyal idején volt szexi a Volvo, nevezetesen a P1800-as modellel.

Most azonban kezdjük így: végre egy autó, ami nem néz ki úgy, mint a kortárs uniformizáló gyártás- és ízlésoptimalizált dizájntermelés tucatkocsijai, és mindezek tetejébe jó vezetni! Hurrá!

Míg a C70-essel (és persze a vitorlázólányokkal) ömlöttek az irígy tekintetek, most az érdeklődő pillantásokat érdeklődő kérdések is kísérték. Sőt, több ismerős arra is bátorodott, hogy utasként egy-egy próbakört kérjen.

Mi a C30 titka? Először is az, hogy a hagyományosan stabil-biztonságos-megbízható Volvo-imidzs mellett merészelt egyedi formában gonbdolkodni. A C30 kezelhető méretű, dinamikus formavilágú, funkcionális kétajtós kupé, amivel a városban is lehet parkolóhelyet találni, és az országúton sem érzi benne szánalmas véglényként magát az ember. Ráadásul a gyerek is csak „mosolygós autónak” aposztrofálta, ami pedig igazán őszinte vélemény.

Amitől a 2010-es verzióban faceliftelt formán túl elsőre mindenkinek fennakad a szeme, az a színvilág. A mi autónk (höhö!) vérnarancs-metál volt áfonyaszörp színű bőrkárpittal, amit eddig leginkább koktélban tudtunk elképzelni. A színlistán azonban találhatunk még többek között gekkózöld, zafírfekete, elektroezüst, matt arany, titánium és többféle kékmetál fényezést is.

Belül a C70-nel szinte teljesen megegyező első ülések (bár itt mechanikus állíthatósággal), műszerfal, kezelőszervek fogadják az embert. A középkonzol itt is alumínium, ugyanaz a hamissluszkulcs (lehet, hogy ez lesz az új nyelvtörő a régi Moszkvics-slusszkulcs után?), a könyöklő, a rekeszek. Hátulra tornából felmentettnek itt sem könnyű bemászni, viszont a csomagtartóba nem csak 4 összehajtott vitorla fér el: 2 sporttáska mellett több apróságot is sikerült bepréselni.

Aki ki nem állja a bőrkárpitot (ami pedig teljesen elviselhető hűvösebb és melegebb időben is, a héten mindehhez volt szerencsénk), az választhat bőr-textil vagy teljesen textil huzatot is.

A kipróbált C70-es D5 motorjánál kisebb, 2 literes turbófeltöltős dízel 136 LE-vel bőséges kraftot produkált – igaz a fogyasztása is legalább annyi, mint a nagy kupékabrió testvéré.

A városi vezetés mellett – a felvállaltan magasabb státuszú és ízlésattitűddel rendelkező vásárlói célcsoportjának megfelelően (lábjegyzet: az itthon eladott C30-as modellek a cég tapasztalata szerint életkorilag heterogén célcsoportot képviselnek, a módos családok 18 éves gyermekeinek szülinapi autójától kezdve, a fiatalos városi felnőttek sportos közlekedési eszközén át a frissnyugdíjas, de igényes vásárlók „Kovács úr megvette élete utolsó autóját” kategóriáig minden megtalálható – szemben a nemzetközileg meghatározott „fiatalos, városi felnőttek” célcsoportjával) – a C30-ast szellemileg is inspiráló tesztútra vittük a TEDxBalaton konferenciára, Siófokra, hogy az országúti teljesítményt is kipróbálhassuk, és a megfelelő koloritot biztosító téglafalas, lepukkant gyárból menő kulturális intézményesdis környezetben fotózkodhassunk. Panaszra nem volt ok, sőt. Városban az araszolás is tolerálható, és a parkolóhely-vadászat is kevésbé idegesítő, városon kívül a dinamikus vezetés is nyugis (igen, nem ellentmondás, 160-nál 3.000-et forog a motor 6. sebességben!). Mindehhez hozzájárul a hifi szép és bőségesen elegendő hangja, a bluetooth-os telefonkihangosítás, a remek üléspozíció és –kényelem.

Ha valakinek ez nem elég – vagy éppen túl sok -, az választhat benzinesből 1,6 (100 LE), 1,8 (125 LE), 2,0 (145 LE) , 2,4 (170 LE) és T5-ös (230 LE), dízelből az általunk kipróbált 2-literes (136 LE) mellett D5-ös (180 LE) és 1,6 literes (109 LE) motort is. Ez utóbbit immár két változatú ún. DRIVe motorral rendelhetjük meg (Start/Stop funkcióval vagy anélkül) – a fogyasztás itt vegyes ciklusban 3,9, illetve 4,9 liter / 100 km, ami akár a gazdaságos használatot keresőknél is top-of-mind listára pakolhatja a C30-at autóválasztáskor.

Az árcédulán kívül semmi sem tarthat vissza az instant vásárlási döntés meghozatalától. Majd elkezdem nézegetni a használtpiacot, vagy hízlalni a spórmalacot.

TED: A név a „Technology Entertainment Design” („Technika, szórakoztatás, dizájn”) szavakkal feloldható elnevezésű konferenciasorozat, amelynek szlogenje beszédes: „Ideas worth spreading”, azaz „Terjesztésre érdemes gondolatok”. Az első TED-konferencia 1984-ben zajlott le, és 1990 óta rendszeresen ismétlődő eseménysorozat, ami 2010-ben immár Magyarországra is begyűrűzött.

TEDxBalaton: A TED rendezvények sorozatába bekapcsolódó siófoki rendezvény 2010. június 4-én került megrendezésre. Címe „Az érvényességen túl – Van élet a szabályokon és kereteken kívül” volt.

320°: A volt siófoki kenyérgyár épületében működő kortárs művészeti központ olyan sikeres kiállításoknak adott helyet, mint a világhírű Frank O’Gehry építész bemutatkozása vagy a tavalyi Shanghai Revolutions fotókiállítás. Jelenlegi kiállításuk, a 3COLOR! keretében 3 kiállítást, mexikói kortárs fotográfiát, amerikai fraktálbemutatót és a Balatonhoz kapcsolódó régi plakátok kiállítását láthatjuk.

A C30-ban többnyire Red Hot Chili Pepperst hallgattunk - különösen a Road Trippin' ment hozzá pazarul.

A teszthez köszönjük a Volvo Autó Hungária támogatását.

Egy Volvo legyen… Kéretik befejezni! Nos? Mi volt az első szó, ami bejött? A biztonságos? És a második? Elegáns? Karakteres? Pipa. Az arcfelvarrott C70-et teszteltük egy hétig: ez volt a Tour de Fertő.

Koranyár, Laser Radial Nyílt Országos Bajnokság a Fertő-tavon, azaz majdnem egy hét vitorlázás napi rendszerességgel, szél és napsütés ígérete, mindez megfejelve jó társasággal, csinos vitorlázólányokkal (ne feledjük, a Radial női egyszemélyes olimpiai hajóosztály!) – lehet ehhez még valamit hozzátenni? Igen: egy új Volvo C70 tesztet. És ha lúd, akkor már legyen kövér: az oda-vissza kanyargás mellett a Fertőt is körüljártuk. Nézzük milyen volt!

Kedd: Budapest, autóátvétel. A tavalyi XC60 teszt után ismerős részletek, kezelőszervek, az autó szép, tető le, indulás. Már az első 50 méteren megbámulják egy X5-ös BMW-ből. Jó lesz ez így. Irány Agárd, pakolás. A hajók felugranak a teherautóra és az utánfutóra, de a C70-be pakolni már nehéz bármit is: a csomagtartóba 4 db picire összehajtott Radial vitorla fér el szabályosan – ezzel holnap előörsként én indulok nevezni és vitorlát pecsételtetni. Szabálytalan módon a svertzsákot még bepasszírozom a csomagtartóba – és emlékeztetőként azt mantrázom, hogy nem nyitom le a tetőt. Nem is, mert jön az obligát zuhé. És a felismerés: hogy ez a szekcionáltan behajtható kemény tető milyen praktikus! Nem ázik, nem zörög, szépen véd az elemektől. Hurrá!

Szerda: A hajnali kelés és indulás miatt drive-in reggeli az autópálya elején. A pohártaró jól tart és jó helyen van, a tempomat pedig segít a majszolásban. A változatosság kedvéért Győrtől megint esik. Nem is döngetek, így is odaérek fél kilencre. Fertőhomoktól egyre szűkebb az út, Balf után már figyelni kell, hogy elférjen a szembejövő, pláne, hogy hullámvasútként dobál. Felismerés: a C70-et jó utakhoz tervezték. Ilyen volt az XC60 is, nem meglepetés. Leparkolás, nevezés, várakozás alatt a környék újra-felfedezése: odakinn nem sok változott, de az utat jobban élvezem.

Csütörtök: Az első futam vihar rövidítve, mi másért, mint az újabb vihar miatt. Bőrig ázunk. A hajón nem lehetne legalább partközelben felhajtható tető? Napközbeni várakozás alatt a klubtársaknak is megmutatjuk a környéket és a C70-et. Azt hiszem, tetszik nekik, még annak a srácnak is, akiknél otthon parkol egy P1800-as full eredeti állapotban. (Nem is csoda, hiszen a Volvo ezzel a modellel pont azt a sportos-elegáns vonalat viszi tovább, amit anno az Angyal kocsijával elkezdett.)

Péntek: Miért ne lehetne reggel friss zsömléért a Coop-ábécébe C70-nel menni? A Rózsekertben is láttunk már Hummer-tulajt zizzenős dzsoggingban nejlonszatyorral a kézben megközelíteni autóját. Mondjuk, a pénztáros lány furcsán néz, de látott már szerintem különbet ő is. A délelőti futam után újból eláll a szél, várakozás, csavargás. Este fél hatkor újból vízre, még egy futam, pedig ez tényleg csak lepkelehellet. Ma sem indulunk tókerülésre, úgy látszik…

Szombat: Végre van szél! Le is nyomunk négy futamot négyig. Ráadásul még a nap is süt! Ma nem kell rábeszélni a lányokat a tókerülésre. Lehajtott tetővel indulunk: egy barnára égett borostás pasas és két csinos klubtárs. Az autóhoz válogatott zene szól, a menetszél mellett is remekül hallhatóan, ráadásul egymás szavát is értjük. Balf, Fertőboz, Fertőhomok, Fertőd. Pillantás a kastélyra, majd balra irány a Hanság. Már itt is a határ: Pomogy avagy Pamhagen. Apetlon, a sajtjáról híres Illmitz, mennyire másképp néznek ki a falvak! Azért rendszám nélküli, régi hármas bömös is jön szembe, a szőlőből driftelve kihajtva, hurrá, mégsem járunk más kontinensen! Podersdorf, a navigáció remekül irányít, Weiden, ni, itt mennyi eladó vitorlás áll egy hajószalon mellett az út szélén! És már meg is érkeztünk Neusidelbe. Balra ismerős út vezet a marinákhoz, pont olyan hosszú ez az út, mint Fertőrákoson, csak itt több a ház az út szélén, és a parkolóban is minden sorban áll egy-két 911-es. A móló végén a lounge-bar, azért ez már más, élvezzük is a naplementét egy-egy camparival és aperol spritz-cel (oké, a sofőr jegesteával) a kézben. Azért még megnézzük az olimpiai felkészítőtábor döbbenetes épületét is: akkora áttetsző épület, hogy benn parkol egy-egy felszerelt Tornado, 49er és 470-es is! A parkolóban újabb alázás a tetőlenyitással, középkorú apuka inkább elfordul, mehetünk tovább. A lámpánál egy X5-ös mellett állunk, a sofőrje és a szembesávban álló 911-es (igen, még egy) középkorú tulaja is mélázva bámul bennünket (oké, inkább a lányokat és az autót, engem talán mégsem annyira, ennyi önkritikám azért van), azon törpölve, vajon mit rontottak el eddigi életükben, hogy ők nem érdemeltek ki ilyen társaságot. És ha még azt is tudnák, hogy a hölgyek milyen jól vitorláznak! Hátha majd a következő, vélhetően nem túl sokára bekövetkező autóvásárlási szándékuk felmerülésekor a top-of-mind pozíció elérésénél ez az emlék is segít majd a Volvo-kereskedés megkörnyékezésében. (Persze ehhez esetleg érdemes újragondolnunk hajóválasztásukat is…). Index balra, át a városkán, Jolsban félreállunk a buszöbölbe, becsukjuk a tetőt, kezd hűvösödni az idő. Jé, így morgósabb a motor hangja! Winden, Breitenbrunn, Purbach, Donnerskirchen, Oggau, Rust szépséges belvárosa a rengeteg gólyafészekkel. Vajon miért nem lehet Mörbischnél, azaz Fertőmeggyesnél átlépni a határt? Sebaj, még egy kurfli: St. Margarethen, Siegendorf, Klingenbach, Sopron, és már sötétben át Sopronkőhidán a fegyház előtt. Ó, már vissza is értünk? Fertőrákoson ismét végigsasszézunk az egykori kőbánya, az ásványmúzeum, a Ráspi és a ritka példányként fennmaradt pellengér (szégyenoszlop) előtt, és már kanyarodunk is haza.

Vasárnap: Utolsó futam, jól sikerül, hajókivétel, leszerelés, pakolás, a vitorlákon kívül most sem sikerül mást begyömöszölni, a svertzsák megint szabálytalan helyen, tető fenn marad. Nem is baj, mert ismét – na mi jön? – hát a vihar és a zuhé! Hurrá, ilyet is rég láttunk. Előre indulunk felderíteni, hogy vajon a 81-es Győrtől szabad-e már. Hát nem. Az út gátként vezet a tóvá duzzadt táblák között, lesz ennek böjtje a mezőgazdaságban. Megint zuhog. Terelés Nyalka felé, az utat egyre több gázló keresztezi. Biztos, hogy nem terepjárót kellett volna választani? Vagy kétéltűt inkább? Táp, Tápszentmiklós, Bakonybánk, Bakonyszombathely, a C70 nem jön zavarba, szépen áthasít a vizen, egyszer, kétszer, háromszor. Már nem számoljuk, a tető is sáros, ez már Kisbér és a 81-es, de jó! Ja, hogy itt is akkorák a vízátfolyások, mint eddig? Ráadásul karambolt is kell kerülni a vízzel teli árokparton? Mór, Székesfehérvár, végre kimásztunk a viharzónából, Agárd. Lepakolás, de gyorsan, mert jön a gerenda nyugatról utánunk, bizony-bizony, a hazaúton megint mintha dézsából öntenék egészen Budapestig.

Summa: Mi tetszett? A C70 tárgyként, mindenek felett. Ne a praktikumot keressük benne, akkor inkább válasszunk kombit vagy terepjárót! Látványos, de nem kelt bicskanyitogató irígységet senkiből, inkább csak elégedett biccentéseket. Elegáns, mint egy hibátlan boatshoe, aminek nem az árcéduláját kezdi el nézegetni az ember, és nem azt firtatja, hogy miből tellett rá, hanem azt mondja: ez szép. A sajtóanyag szerint két autó egyben, mármint kupé és kabrió, ami így igaz, de szerintem inkább második autó a garázsban, amivel lehet munkába vagy tárgyalásra, síelni, golfozni vagy éppen vitorlázni menni. Hajót vontatni, családozni jobb az XC60, az XC70 vagy az XC90, de ha már egyszer vizen a hajó, őszig nem is kell ennél több, még akkor sem, ha éppen az Adriára vagy éppen a ligúr tengerpartra indulunk. Lehet benne nyitott tetővel élvezni a jó időt, vagy csukott tetővel a biztos védelmet. A D5-ös dízelmotort már sokat vezettük más modellben is, megbízható és a többnyire országúti közel 800 km alatt nálunk átlagosan 7,2l/100km-es fogyasztással beérte, ráadásul kellően nyomatékos, nyugis, ha kell finoman harapós is. A facelifttel érkezett új design jót tett neki, a Volvo-tulajok biztosan hálásak, hogy ez nem túl gyakori, így használtan is egész jó az autók piaca. A kocsi orra abszolút bejött, a zafírfekete-metál fényezés a sovereign hide krémfehér bőr belsővel és a csiszolt alumíniumbetétekkel szintén esztétikus választás. Az ülés kényelmes, jól állítható, a kormány is, van sok kisebb rekesz pakolni, köztük zárható is, a hifi szépen szól, a navigáció még egy ilyen 1.0-s felhasználónak, mint én, is barátságos. Viszont végre egy autó, ahol az ember lába elfér – hosszában és szélességében is! Amit az autó nem szeret, az a pakolás, valamint a kevéssé jó minőségű utak – ezt hallhatóan kommentálja a futómű. Ahol viszont abszolút otthon érzi magát, az esetünkben egy jachtklub kikötőjének parkolója például.

Amit útközben hallgattunk, mert ehhez az autóhoz megfelelő zenének gondoltunk: Peter Gabriel: Scratch My Back (2010) /  Stolen Moments – Red Hot + Cool (1994) / Philip Glass: A Madrigal Opera (2009) / Madredeus: Electronico (2002) / Purcell: The Fairy Queen (1982)

Köszönjük a teszthez a Volvo Autó Hungária támogatását. 

Korzika, Cote d’Azur, Monaco, Karib-tenger... Hajózni életre szóló élmény - és ha életformává tud válni,... hát igen, nem kell több. A hajósok mind megállapodott emberek, persze olykor-olykor csak a látóhatár a társuk.

Elképesztő magyar vállalkozás kínál lehetőséget - álomból valóságot -, hogy a legelérhetetlenebbnek tűnő luxusjachtokkal szeljük a tengereket, fedezzünk fel varázslatos kikötőket és rejtett természeti kincseket. Aki hajózik tudja, hogy tenger felől érkezni egy partmenti városba/halászfaluba egészen más, mint szárazföldről.

Persze, ha nem az érzelmi oldaláról nézzük, és kellő árréssel tudunk megkötni egy üzletet, akár a szerződés aláírásra is remek és felejthetetlen helyszin lehet egy jacht fedélzete.

A YIM azaz Yachting in Monaco csapata közel egy évtizeden kersztül melózott óceánjárókon és privát jachtokon, így kellő hitelességgel tudják átadni az elvárásoknak megfelelő csomagot.

Nézzünk csak néhányat az általuk kínált jachtok közül:

Itt van pédául a Pershing 77 lábas „Peter K”-ja. Himsoviniszta társaságban sokszor felmerül a kérdés: „És a csajok járnak hozzá?” Az okos válasz: "Persze, klónozzák!"

A sor folytatódik a CNB hajógyár 95 lábas „Grand Bleu Vintage”-ével, ami már 43.000 €-ért elvihető egy teljes hétre.

Egy igazi kis kuriózum a Wallymán-oknak:

Ha pedig nagyobb a társaság, ideális válsztás a Palmer Johnson „Dragonja”.

(www.yim.hu - a Yacht Life ajánlásával)

Ismerős szitu, amikor egy elegáns partraszállásnál finoman kicsúszik az ember zsebéből a kulcs, csak néz utána bután, amíg el nem nyeli a kikötő feneketlen gyomra, és leesik a tantusz, hogy immár leginkább Búvár Kund vagy egy kikötői zsilipes szárazdokkolás segíthetne csak legfeljebb rajtunk? Na, ennek vége! És nem úgy, hogy méteres kötéllel testünkhöz bilincseljük kulcsainkat. Ladies and gentlemen, íme, a kulcsbója!

Az ötlet zseniális: a Davis Instruments KeyBuoy kulcsbójájába rejtett 47 cm hosszúságú lufi a vízbe pottyanva 60 másodperc alatt kinyílik, felfúvódik mint egy Espumisan reklámfigura, és szemtelenül a felszínre libeg: Hahó, itt vagyok!

A felhajtóerő elég egy kulcs vagy éppen kisebb szerszám felszínre hozatalához - de, figyelem, csak egyszer! Ha nem tanultuk meg a zárható zsebek című fejezet tananyagát a hajózási kézikönyvből, akkor sajnálatos módon érdemes tartalékot tartanunk kéznél az egyszer használatos kulcsbójából.

Na, ez az igazi luxus: Don't worry!

(Forrás: Davis Instruments)

Mielőtt valaki nyugtalankodni kezdene: ezúttal sem a közélettel, a párt-, kampány- vagy éppen bankfinanszírozással foglalkozunk, hanem a Clear Blue Hawaii pofonegyszerű, funkcionális és eredeti ötletet hordozó, éppen ezért remek termékével: az átlátszó kajakkal.

Mi lehet egy kajakban különleges? Az ötlet, hogy a test héja átlátszó és ellenállló polikarbonátból készüljön (amiből a golyóálló üvegek is készülnek például), amitől a Molokini kétszemélyes kajak amellett, hogy stabil, teljesen átlátszó - így evezés közben zavartalanul szemlélhetjük a kristálytiszta vízben a tengerfenék szépségét, az élővilág gazdagságát, az meg a mi esztétikus alakunkat, amit így sokkal eredményesebben barníthatunk. Nem utolsó sorban egy dizájnos és garantáltan tekinteteket vonzó tárggyal leszünk gazdagabbak uszkve 300 000 forintért, ami igazán nem elérhetetlen. Ehhez még vízre sem kell tenni, elég közszemlére bocsátani a strandon.

A Molokini anodizált belső alumínium keretének köszönhetően könnyű és könnyen szállítható marad a kajakunk, evezői nem süllyednek el, ha kicsusszannak naptejes praclinkból a könnyed hancúrozás során, sportos kinézetű ülései kényelmesek, és még akár tárolóhelyet is találunk a szerkezetben. Aki pedig biciklinél is mindig a segédkerekekre szavazott, itt is kérhet opcionális külső stabilizáló támaszokat. (Ezt nem mutatjuk meg, mert kiábrándítóan ronda.)

A kivitel erős, ellenálló, a gyártói infó szerint a sziklás partot, a 6 méteres magasságból történő ledobást(?), a kalapácsütést (??) és az autóról 110 km/h sebességnél történő kidobást (???) is átvészelte - csakúgy mint a lényegesen szelídebb, a delfinekkel vagy éppen korálszigetekkel való találkozást a hawaii tesztelés idején.

Aki pedig kevésbé strandolós, sokkal inkább sportos kajakozáshoz keresne átlátszó változatot, az válassza a cég Napali nevű modelljét, ami talán még technósabban néz ki. Hölgyolvasóink kedvéért egy kockásan izmos férfimodellel ezt is bemutatjuk.

(Forrás: Clear Blue Hawaii)

Vízrebocsátották Kielben a PlanetSolar projekt hajóját, a Türanort, a jelenleg legnagyobb napenergiával hajtott motoros jachtot, amivel jövőre körbehajózzák a Földet - tisztán napenergia segítségével.

A Türanor elég futurisztikus kinézetű hajó: többtestű, egyfajta szárnyashajónak néz ki, főfedélzetét temérdek napelem borítja. Nevét Tolkien könyvéből, A gyűrűk urából kapta, amelynek alkotott nyelvén a nap erejét jelenti a szó.

És valóban, a kieli Knierim Yacht Clubban 14 hónap alatt megépített hajó egyszerre hatalmas, csendes és tiszta. Hossza 31 méter, szélessége 15 méter, de kihajtható szárnyaival akár 23 méter is lehet, magassága 6,1 méter, tömege 85 tonna, napkollektorainak teljes felülete 536 négyzetméter. A napenergiából nyert 93,5 kW energiából a motor átlagosan 20 kW-ot vesz fel, de elméletben folyamatos és végtelen navigációra képes.

A Földkerüléshez tervezett átlagsebesség 7,5 csomó, (a csúcssebesség 14 csomó), amivel a négyfős legénység nem fog sebességrekordot dönteni az 50 000 kilométeres úton, hiszen 160 nap alatt tervezik teljesíteni, de a megújuló energia, különösen a napenergia és persze az ezzel elősegített hajózás népszerűsítésében biztos rekorderek lesznek.

A tervezett útvonal: át az Atlanti-óceánon, a Panama-csatornán, a  Csendes-óceánon, végül a Szuezi-csatornán át jöhet a Földközi-tenger és a visszatérés Európába. Közben biztosan kiköt New Yorkban, San Franciscoban, Szingapúrban és Abu Dzabiban is, ahol alkalmanként akár negyven szerencsés látogatónak is megmutathatják, miként működik a Türanor a tengeren.

(Forrás: PlanetSolar)

Kikötött régmódi motoros jacht tatfedélzete. Folyamtorkolatban vesztegel. Sima a víztükör, laposak a fények, késő délután van vagy éppen reggel, ki tudja?, egy biztos: lusta idő. A hajótest fehér mázolásán lecsorgott rozsdanyom. Kövér férfi terpeszkedik hátradőlve karoszékében a fedélzeten, öltözéke fehér ing, szalmakalap. Mellette zsakettes öltönyös férfi, talán a szolgája. Hamisítatlan latin-amerikai anzix, sztorija van, sokáig nézegethető, fejtegethető a történet előzménye, folytatása. Novellától sokkötetes regényig bármi kijöhet belőle. Most azonban arra is vár a kép, hogy az érte adott dollárokkal segítsen: minden egyes cent Haitiba megy, Port-au-Prince város Canapé-Vert Kórháza javára.

A kubai születésű, Floridában élő, 66 éves festő, Julio Larraz képének címe Tanulmány egy nézeteltérés próbájához. 2004-ben készült kép, olaj lenvászonra, hátoldalán szignált, címmel jelzett, datált. A képet a művész maga adta be az artnet Pro-Haiti jótékonysági online aukciójára - még 5 napig lehet rá licitálni. A kikiáltási ár 22.000 amerikai dollár, a becsült leütési ár 30-40.000 dollár közötti.

Ennyiért miénk lehet egy saját jacht, amiért még kikötői díjat sem kell fizetnünk, egy remek festmény, nem utolsó sorban pedig a tudat, hogy segítettünk.

Kell ennél több?

Az Oceánco fullextrás jachtjairól írtunk már a magazinban - gondoljunk például a szintén Monacoban látott Alfa Nerora. A luxusjachtjairól ismert gyár azóta is, köszöni szépen, jól van, a gazdasági válság az ő megrendelés-állományukat láthatólag nem nagyon érintette. Erre jó példa a két hete vízrebocsátott legújabb jachtjuk, az Y705 kód alatt fejlesztett, Sunrays névre keresztelt motoros jacht. Gondolom, ez is jó két év munkája volt, mint minden projektjük...

A minap kaptuk a hírt: a pezsgősüveg elhalálozott, a Sunrays pedig kifutott az Oceánco hajógyárának kikötőjéből.

280,5 láb, azaz 85,5 m hosszú, erős, büszkén színes, jókedvűen és méretét filigránabbnak feltüntetően türkiz-fehér külsejű (ez kifejezetten üdítő az előző Oceánco jachtok feketéje után!), minden extrával ellátott motoros jachtról van szó. A külső design Björn Johansson, a belső Terence Disdale munkája. 

A mozgatását két  3 492 kW-os MTU 16V 595 TE 70 motor biztosítja, ezzel akár 20 csomós sebességgel is haladhat.

Kifejezetten tágas, 16 vendégre tervezték. A főfedélzeten VIP-kabin, négy - akár összeköthető - vendégszoba, tágas étkező, ami videókonferenciákra is átalakítható, behajtható, tengerre nyíló balkonok, a felső szinten a tulajdonosi lakosztály található, szintén behajtható balkonokkal.

Nem fog feltűnésmentesen mászkálni még a lélegzetelállító jachtokhoz szokott kikötőkben sem...

(Forrás: Oceánco)

Most, hogy jobb az idő, elkezdhetünk gondolkodni a nyári hajóbérlésen. Mi is szerepel a kívánságlistán? Legyen nagy és vitorlás, mert az olyan elegáns!Legyen súlyosan impresszív, mert az kell az egoépítéshez! Lehetne olyat, hogy ne nagyon férjen be egyetlen tengeri jachtkikötőbe sem? És Baines kapitányt az Onedin családból le tudjuk szerződtetni hozzá?

Az utóbbi kérdés kivételével bármelyik teljesíthető: csak pénz és szervezés kérdése. Bérelni lehet szinte bármit, hiszen egy jobb luxusjacht-chartercég oldalán közel félezer csodából választhatunk.

Ne aprózzuk el, induljunk el fentről lefelé a heti bérleti díj alapján, heti 200.000 EUR alá ne is menjünk, elvégre egyszer élünk!

A B&Y listáját az 295 láb / 90 m hosszú, háromárbocos Athena vezeti, ami 2004-ben épült, és 10 vendéget tud fogadni. Kényelmükről 19 fős személyzet gondoskodik. Az extrákat kár sorolni, a heti 400.000 EUR ár önmagáért beszél.

A dobogó második helye a lapunkban már megénekelt csodaszép Maltese Falconé, ami 288,7 láb / 88 m hosszával, három árbocával és elképesztő technikájú vitorlavezérlésével különleges klipper. Itt is tucatnyi vendéget várnak, a személyzet 18 fős, és nyáron 375.000 EUR-ért vitorlázik a nyugat-indiai szigetvilágban (bár a hírek szerint a Superyacht Cup Palma 2010 júniusi versenyére átruccan a Földközi-tengerre.

A bronzot az egyárbocos Mirabella V érdemelte ki "csupán" 246,8 láb / 75,2 m hosszával. Itt már 12 vendéget vár a 15 fős személyzet nyaranta szintén a nyugat-indiai szigetvilágba 425.000 USD, azaz 315.000 EUR bérleti díjért.

Negyedik a már önmagában látványos, négyárbocos, 1975-ben épült és 2007-ben felújított Phocea. 246,6 láb / 75,2 m hossza még majdnem focipályányi, szintén 12 vendégre kalibrált, személyzete 15 fő, nyáron a Földközi tengeren cirkál heti 245.000 EUR bérleti díjért.

Ötödik-hatodik helyen holtversenyben áll a Maltese Falconhoz hasonlóan Perini Navi építésű Rosehearthy nevű kétárbocos, és nővérkéje a Riela. 183,7 láb / 56 m hosszukkal szinte eltörpülnek a dobogósok mellett, de ugyancsak 12  vendéget lát szívesen fedélzetükön a 9 fős személyzet 220.000 EUR-ért - vajon hol? - bizony, a nyugat-indiai szigetvilágban.

Listánk végén következzék az új-zélandi Alloy Yachts 2008-ban épült és a Monaco Yacht Show-n bemutatott (ott voltunk!) szépséges szlúpja, a Red Dragon. Közel 170 láb / 52 m hosszát kompenzálja kortárs designja és eleganciája. A 8 vendéghez 10 fős személyzet dukál nyáron a Földközi-tengeren pontosan 200.000 EUR-ért.

Nincs más hátra, spórmalac feltör, és lehet töprengeni...

Aki nem bírja, hogy sok ember között kell élni, ki nem állhatja a városlakó vagy, horribile dictu, elővároslakó droidok seregét, irtózik a tömegközlekedéstől és minden egyébtől ami osztályon aluli, annak itt a remek lehetőség: a Live Oaks Island.

Új területfejlesztési projekt indul az Egyesült Államokban a leadben felvezetett attitüddel és szigorúan vastag pénztárcával rendelkezőknek. A Dél-Karolina állambeli Live Oaks Island közel 5 hektáros mennyország: lélegzetelállító látvány, csend, a környező természetvédelmi területnek köszönhetően kivételesen gazdag élővilág - ráadásul mindezért nem kell a vadak közé költözni a déli féltekére, még spanyolul sem kell megtanulni, mert mindez a "civilizált" világban található.

Megközelítés természetes módon jachttal az Atlanti-óceánról vagy szükség esetén autóval a kapuval lezárt félmérföldes pálmafás bevezető úton (igen, a fenti képen az a vékony fehér csík az út) - de ha kell, Beaufort repülőtere sincs messze, ahol leszállhat a privát jet.

A béke, a nyugalom, a paradicsomi és nem utolsó sorban kellően exkluzív környezet, a privát tengerpart lehetőséget teremt arra, hogy a tulajdonosok kipróbálják a rákhalászatot, horgászhassanak, úszhassanak egyet a tengerben, vagy - hazabeszélve - hajózhassanak egyet.

Ráadásul remek befektetés: a legfeljebb 8 családi fészeknek otthont adó szigeten zavartalan magánéletet élhet az, aki szeretne elbújni a kiváncsi tekintetek elől, és a befektetésen a fejlesztők legóvatosabb becslése szerint is több mint 30 millió dollárt lehet keresni.

Aki tutira menne, az még megveheti az egészet egyben - ha siet.

Ha pedig megvette és belakta, mi szívesen írunk majd a birtokról...

(Forrás: Live Oaks Island)

Ha van világzene, miért ne lehetne világjacht is, amivel - a zenei névrokonhoz hasonlóan - bátran átléphető minden határ? A Palmer Johnsonnál minden bizonnyal így gondolkodtak, amikor kitalálták a World Yacht projektnévre keresztelt szemrevaló monstrumot.

Ha kellene egy meghatározás, a World Yacht igazi luxus terepjáró: 267 láb, azaz 81,4 méteres hossz, minden elképzelhető luxus a fedélzeten, közben bármilyen időjárási körülménynek, jégnek, forróságnak ellenáll - ne lepődjünk meg, ha szemérmetlenül gazdag és mégis árnyalatnyi józanságot megőrizni képes embereket fogunk találni a tulajdonosok és egyúttal lakók között!

A Rolls Royce Marine és a Palmer Johnson Norway munkájának eredményét egyelőre készen csak a tervezőasztalon látjuk (bár már épül a prototípus). A cég tájékoztatása szerint a csúcsteljesítmény, a mostoha körülményeknek ellenálló kialakítás, a megbízhatóság, az alacsony fenntartási költség  (ezt azért kezeljük némi fenntartással és relatív fogalomként) voltak a főbb szempontok a tervezés során.

A PJ World Yacht tiszta, funkcionális, elsőre felfedezőhajónak látszó designja a szűkszavú hírek szerint költséghatékony, teljesítményközpontú és mégis környezettudatos megoldásoknak ad majd teret.

Azért a luxus sem marad el: teljesen felszerelt edzőterem, spa, mozi, uszoda, helikopter-leszállópálya a tatdecken, tulajdonosi lakosztály teljes panorámával az ötödik (!) szinten.

Könyörgöm, menjünk világgá!

(Forrás: Palmer Johnson)

Ha valaki tényleg hajóbolond (a családtagok szerint szimplán futóbolond), vagy egyszerűen nem bírja az elvonási tüneteket addig, amíg nem jut végre vízpartra és fedélzetre (pedig már nem kell sokat aludni), annak bátran ajánljuk a holnap a szakma, holnaputántól a közönség számára is látogatható Budapest Boat Show vásárát, ahol többek között találkozhatunk a Santa Maria by Ruby'n márkanevű új magyar luxus bútorcsaláddal is.

"Luxus mahagóni bútorok a hajók és a tengerek szerelmeseinek" - szól a márka önmeghatározása. Van, akinek tetszik, másnak kevésbé, de egy biztos: ezek a bútorok abszolút figyelemfelkeltők, egyediek, igényes kivitelezésűek és azonnal pozícionálják gazdájukat a vendégek előtt.

Nemesfa, kézimunka, kisszériás kivitel, hazai ipar - csak drukkolni tudunk a folytatáshoz.

(Meg persze javasolni mondjuk a scharenkreuzer formaelemeinek az elővezetését a következő tervnél a még erősebb hazai vitorlás kötődés kialakításához.)